2011. szeptember 30., péntek

24. rész

Üdv néktek! Tudom hogy már nagyon rég volt friss. Két okból: idő - és ihlethiányban szenvedtem! Biztos tudjátok hogy most voltak/vannak az év eleji felmérők mindenből! :/ de lassan túl leszek rajtuk és utána már gyakrabban tudok hozni :) És örülnék ha lenne legalább 2-3 kommentelő ;D ♥


Szombaton elég korán ébredtem. Molly még nagyban szuszogott mellettem, de nem csodálom mert még csak 6 óra volt. Összeszedtem a ruháimat és halkan a fürdőbe lopóztam. A víztől teljesen felfrissültem. Kinéztem a folyosóra de egy lelket nem láttam. Mindenki még aludt. Lementem az étterembe, de egy vendég nem volt bent csak a fáradt, álmos pincérek arcával találtam magam szembe. Illedelmesen köszöntem, majd kértem egy kávét és a lehető legközelebbi asztalhoz leültem. Nem kellett sokat várnom már is kihozták az életerőt jelentő koffeinadagomat. Éppen a kevergettem a kávémat amikor egy alak jelent meg előttem. Felnéztem és egy álmos szöszivel találtam szembe magamat.
- Leülhetek ide?- kérdezte.
- Persze- mutattam a szembe lévő székre. Kissé érdekesnek találtam mert az étteremben csak én ültem így lehetősége volt rá hogy ne ide üljön hozzám. Ő is rendelt magának egy csésze kávét mellé pedig pirítóst. Csöndben ültünk egymással szembe, egyikünk se tudta hogy mit kéne mondani. De rávettem magam és megtörtem a csöndet.
- Miért keltél fel ilyen korán?- kortyoltam bele a kávémba.
- Nem tudtam aludni- adta meg az oly' egyszerű választ
- És te?
- Este korán elaludtam, így előbb felkeltem- bólintott, majd beleharapott a pirítósába. Újabb csönd következett köztünk. Elfogyasztotta a reggelijét én pedig a kávémat. Mindkettőnk uta felfelé vezette. Lehívta a liftet, ő beszállt, de én a küszöbön megtorpantam.
- Mivan? Miért nem jössz be?- kérdezte értetlenül.
- Háát a legutóbbi liftezésünk nem valami jóra sikeredett. - Seb felkacagott.
- Ha nem fogsz megütni akkor én sem teperlek le- nevetett még mindig. Rám is rám ragad és mosolyogva szálltam be mellé. „Szerencsére” sikeresen felértünk és mindenki ment a saját szobájába. Molly még mindig szuszogott, csakhogy most nem a saját felén feküdt hanem keresztbe az ágyon. Szemét módon odasomfordáltam az ágyhoz és amilyen hangosan csak tudtam beleüvöltöttem a fülébe.
- Ébresztőőőőőőőőő!!!- Molly annyira megijedt hogy az ágy másik oldalára lezuhant. Én pedig már a röhögéstől fogtam a hasamat.
- Tee!!! Ezért megöllek!!- tápászkodott fel a földről én pedig futásnak eredtem. Sikoltozva rohantam előle, míg ő szinte minden hülyének elmondott. Sarokba szorított, így más választásom nem volt, ninjákat megszégyenítő ugrással ugrottam át a kanapén és egyből ki az ajtón és sikeresen beleütköztem Tommiba. Molly persze utánam rohant, csak azt felejtette el, hogy ő nem pizsamában alszik hanem egy melltartóban és egy pici bugyiban. Tommi egyből elvörösödött ahogy Molly is. Én ezen jót kacagtam aminek az lett a vége hogy nyakon csapott a barátnőm. Megérdemeltem, mert nagyon csúnyán kitoltam vele. Molly vigyorogva ment be a szobába, majd becsapta az ajtót. Tommi még mindig vérpiros arccal és tátott szájjal bámulta Molly hűlt helyét.
- Hahó szöszi!!- lengettem meg a kezemet előtte.
- Mii??- kapta felém a fejét.
- Hívd már el randizni
- Mollyt?
- Nem, öreganyámat, persze hogy Mollyt.
- De nincs ötletem.
- Nekem viszont van. – mosolyodtam el. Elmondtam neki, hogy hová hívja el. Tetszett neki az ötlet, mert mosolygott. Amint ezt megbeszéltem vele, Tommi visszament a szobájába, ahogy én is. Megvártam míg Molly elkészül és együtt mentünk ki a pályára. Ahogy leültünk a büfébe egyből megkezdődött a 3. edzés. Nem igazán figyeltem rá, inkább a tányéromon lévő, ízletes szendviccsel foglalkoztam. Csak akkor néztem fel a képernyőre amikor kiírták a végeredményt. Az időmérő előtt a paddockot jártuk a csajokkal, esernyővel a kezünkben, mert eléggé esőre állt az idő. Kezdés előtt kértem a büféből magamnak a egy fincsi limonádét és Mollyva ketten megcéloztuk Seb boxát. A német már bent ült a kocsiba, mi pedig felültünk a pultra. a Kocsi mellett Tommi állt és amikor meglátott minket biccentett, majd elmosolyodott. A pulton volt két fülhallgató, így felraktuk, mert ilyen közelről nagyon zajosak az autók. Száraz időben futottak ki a versenyzők az időmérő első szakaszára. A Q1 közepe táján Buemi elveszítette a bal oldali oldaldoboz-borítását, ezért leállították az edzést pár percre. A Q1-et végül Massa nyerte egy nem túl erős, 1:36,744-es idővel. Mögötte Hamilton, Alonso valamint Schumacher végzett. Button egy remek, 1:35,569-es idővel vette át a vezetést a Q2 elején, és nem is futott jobbat később sem senki. Meglepetésre a két McLaren végzett a Q2 elején, ugyanis Hamilton egy 1:35,852-es körrel a második helyre ért oda. Őt a két Red Bull, Vettel és Webber követte a harmadik és a negyedik helyen. Ötödikként Alonso hatodikként Rosberg végzett, utánuk Massa, Petrov, Kobayashi és Heidfeld került be a Q3-ba. Hamilton nagyon bekezdett a Q3 elején, 1:35,000-es köre sokáig úgy tűnt, elég lesz a pole pozícióra. Az utolsó pillanatokban még ezen is tudott faragni 26 ezredet, de Vettel keresztülhúzta a számítását, és végül egy tizedet még erre az időre is rávert. A csapat nagyon örül a pole-nak mint mindig. Tommi és Molly egymássál voltak elfoglalva így én inkább leléptem, nem akartam őket zavarni. A nap hátralévő részét a padoccban vagy büfében töltöttem. A szerelő fiúk meghívtak egy kártyapartira amit szívesen elfogadtam, úgy sincs más dolgom és Molly most Tommival van. Amikor végeztem a teendőimmel hátramentem a nekünk fenntartott öltözőhelyre és átcseréltem a munkaruhámat egy kényelmesebb cuccra. Utána megcéloztam azt a szobát ahol a kártyaparti lesz. Már a folyosóról hallani lehetett a kiszűrődő zene hangját. Naná hogy a We No Speak Americano szolt. Az ajtó elé érve nem kopogtam hanem csak simán benyitottam, ugye hallották volna meg.
- Áhh na végre megérkezett a csapatunk utolsó hiányzó darabja- mondta Josh.
- Sziasztok fiúk- köszöntem, majd helyet foglaltam az asztalnál. Láttam hogy Mike is a jelen lévők között van, de próbáltam semleges arccal ránézni, viszonzásul egy mosolyt kaptam.
- Na indulhat a kártyaparti?- kérdezte Kevin
- Igen!!!- üvöltötték egyszerre a fiúk. Na úgy érzem nem lesz egy egyszerű estém. Először Passziánszosztunk ahol állandóan kikaptam, de lehet azért mert ezt a kártyajátékot nem ismertem, utána Black Jack-re váltottunk ahol szintén elég sokszor kikaptam, végül pedig a jó öreg pókerrel folytattuk. A Mike sunyin rám nézett mielőtt kirakta volna a zsetonokat.
- Nos aki megnyeri a játékot az kiválaszt egy embert és az azt teszi amit a győztes parancsol neki- mondta sunyi mosoly kíséretében Mike. Háh velem akarsz kiszúrni? Rosszul teszed!
- Elfogadom!- a többiek döbbent arcot vágtak, de utána mosolyra húzták a szájukat. Szegény fiúk még nem tudják rólam hogy nagy póker játékos vagyok. Lehet hogy nem tudok más kártyajátékot játszani, de pókerezni profin tudok. Még emlékszem gimibe megnyertem egy házi póker bajnokságot. Az első 3 menetet kapásból megnyertem, de szegény fiúk ekkor még semmit sem sejthettek. Csak letudták annyival hogy szerencsés. Ahogy egyre haladtunk előre úgy estek ki az emberek. A végén 3-an maradtunk. Mike Kevin és én. A kezemben egy szív Jumbó és egy Dáma volt. Az asztalon egy fekete 5-ös , egy király, egy ász, egy 10-es szív, és egy piros 3-as. Pókerem volt! Faarccal ránéztem Mike-ra és az összes zsetonomat beraktam.
- All in!- mondtam
- Ne dőljetek be biztos blöfföl- mondta a háttérből Josh.
- És ezt te onnan tudod?
- Tuti!- vágta rá
- Hát ha te mondod- vontam meg a vállamat. Kevin eldobta a lapjait ezzel feladva a játékot.
- Nos csak ketten maradtunk Mike! – amint ezt kimondtam ő is betolta az összes zsetonját.
- All in!- mondta
- Hát akkor eljött az igazság pillanata! Mutasd a lapjaidat! – ránézett a lapjára, majd egy fölényes vigyorra húzta a száját.
- Drillem van cicám, méghozzá ászból!- vigyorgott mint a tejbe tök. Azt hiszem már tudom hogy mi lesz a feladatod!- húzta sunyi mosolyra a száját és a szája szélét megnyalta.
- Biztos vagy te benne hogy te győztél?- kérdetem még mindig faarccal.
- Igen!
- Hát akkor rosszul hiszed, ugyan is pókerem van..."cicám"- szépen sorba raktam és megmutattam neki. Az arcáról egyből eltűnt a mosoly és helyette a döbbentség és némi félelem lett úrrá rajta. Az én arcomra viszont egy gonosz vigyor ült ki. A háttérből a fiúk is döbbenten néztek hol rám hol Mike-ra hol a lapjaimra.
- Hmm asszem van egy dolog amit kötelező hogy megtegyél nekem- jól kihangsúlyoztam a „kötelező” szót. Mike csak pufogva keresztbe fonta a karját.
- Először is menjünk ki fiúk- álltam fel és tereltem ki őket a Red Bull Home-ja elé. Már a lámpák világítottak, mert már elég sötét volt. A paddocba már csak elvétve volt pár ember,de inkább csak csapattagok mászkáltak. Már tudtam hogy mi lesz a feladata Mike-nak.
- Gyerünk Mike vetkőzz!- parancsoltam rá.
- Mivan??- nézett rám értetlenül.
- Azt mondtam vetkőzz le…méghozzá pucérra- húztam gonosz vigyorra a számat. A fiúk a hátam mögött egy kisebb röhögő görcsöt kaptak.
- Ez komoly?- kérdezett vissza Mike
- Az! De ne keljen még egyszer mondanom!- már épp a pólóját vette volna le, amikor félbeszakítottam.
- Várj! Fiúk vegyétek elő telefonjaitokat és kamerázzatok- közben pedig a telefonomon kerestem a megfelelő számot.
- A felmeritek venni én esküszöm szétverlek titeket!
- Mike befejezted! Most azonnal kezdj el vetkőzni!- parancsoltam rá és elindítottam a keresett számot ami az Aqua- Barbie Girl volt.(http://www.youtube.com/watch?v=ZyhrYis509A&ob=av2e ). A fiúk benyomták a kamerájukat és láthatóan nagyon élvezték a show-t mert alig bírták visszatartani a röhögésüket. Mike összeszedte a maradék becsületét és neki állt vetkőzni.
- Táncolj is!- kiabáltam oda neki. Nagy nehezen, de elkezdett táncolni, már amennyire lehetett ezt táncnak nevezni. A fiúkkal szakadtunk a röhögéstől. A paddocban mászkáló emberek felfigyeltek a hangos nevetésünkre és persze a magából hülyét csináló félig pucér Mike-ra. A Red Bull-tól is kijöttek néhányan megnézni a kis előadást. A végére már csak egy alsógatya marad rajta.
- Vedd le!!Vedd le!!Vedd le!!- a fiúk egyszerre kiabálták és közben tapsoltak. Én már annyira röhögtem hogy le kellett ülnöm a lépcsőre. Mike rám nézett, látszott rajta hogy szégyelli magát, de egy határozott mozdulattal lehúzta az alsóját. A fiúk felkiáltottak, míg én a viccesen a szemet takartam, de azért persze-persze néha odapillantottam. Amikor vége lett a számnak a fiúk füttyögettek, tapsoltak, kiabáltak és persze röhögtek. Én már szinte a padlón fekve a hasamat fogva röhögtem. Mike összeszedte az eldobált cuccát és egyből beviharzott mellettünk. Kellett néhány perc mire lenyugodtam és nem rázkódtam a röhögéstől, majd Kevin felsegített a lépcsőről.
- Fúú Lisa ilyen jót még életembe nem röhögtem.
- Én se!- röhögtem tovább. A fiúk fenomenálisnak tartották az ötletemet. Mindenki megköszönte azt hogy ilyen jól szórakoztak Mike leégetésén. Mielőtt leléptem volna mindenkitől elköszöntem és visszamentem a szállodába. A kocsiba néztem csak meg az időt ami már 9 órát mutatott. Nem volt késő, de kb. 4 órát végig játszottam. Mosolyogva léptem be a hotelba ahol ugyan így fogadott a recepciós . Biccentettem, majd a lift felé mentem. Nagyszerű kedvem volt, de nem csodálom. Nem csak én vártam a liftre hanem Seb is. Neki is mosolyogva köszöntem, amin kicsit meglepődött, de visszaköszönt. A liftbe egyfolytában mosolyogtam, egyszerűen nem bírtam megállni. Rá is kérdezett Seb.
- Honnan ez a fene jókedved?
- Majd megtudod!- mondtam mosolyogva. A szobámba ledobtam a cuccaimat a kanapéra és beálltam zuhany alá. Amikor kijöttem, megnéztem a mobilamat amin egy sms-es villogott.
„Ne várj, Tommival vagyok, majd holnap mesélek, puszi: Molly”. Mosolyogva dobtam magam mellé a telefonomat és bebújtam a takaró alá. Hát mondanom se kell hogy mosollyal az arcomon aludtam el.


az a bizonyos hely ahol Mike "táncolt" :DxD

4 megjegyzés:

  1. azt a mindenit... na most Mike jól megkapta... "cicám"... xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    ez fantörpikus volt... imádtam, siess a kövivel :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
  2. Hát esküszöm ez óriási volt..IMÁDTAM..xD
    Hangosan nevetve olvastam végig... egyszerűen leírhatatlan mekkora rész lett..Gratulálok..
    Kíváncsi vagyok mit szól majd Seb és Cris a videóhoz..xD
    Hmm..mi lesz itt Tommiékkal..?? na a másik nagy kérdés pedig Seb és a csajszi..*-*

    Kérjük a kövi részt..és ne játssz velünk sokáig..

    Puszíí:$ebitaa

    VálaszTörlés
  3. Remek húzás volt Mike "elintézése" :D
    De szerintem még lesz folytatás :)
    Végre Tommi és Molly talán révbe ér, de mi lesz Lizzel és Sebbel? :)

    Várjuk a folytatást! :)

    Puszi: Timcsy

    VálaszTörlés