2011. október 15., szombat

25. rész

Reggel kipihenve és teljesen frissen ébredtem. Felülve az ágyba visszagondoltam a tegnap estére ami jó érzéssel töltött el. Biztos voltam benne hogy Mike hozzám se fog szólni, sőt levegőnek fog nézni amiért megszégyenítettem. De nem is baj, legalább többet nem fogunk egymásba gabalyodni. Felkeltem és elhúztam a függönyöket, majd kinyitottam az ablakot. Kint kellemes idő volt, de az égen felhők gyülekeztek. Csak remélni tudtam hogy nem fog esni. Visszafordulva vettem észre hogy mellettem az ágy üres. Molly nem aludt itt?? De akkor hol van? Mielőtt pánikba estem volna, eszembe jutott, hogy biztos Tommival tölthette az éjszakát. Bár nem hagyott nyugodni az-az érzés, így átmentem a mellettem lévő szobához. Bekopogtam,de semmi válasz. Ez furcsa, pedig nincs olyan kora, már kilenc óra van. Még egyszer bekopogtam,de most egy halk „jövök”-öt hallottam. Türelmesen megvártam, míg kinyitják az ajtót, csak azzal nem számoltam egy épp félmeztelen Seb fogja kinyitni az ajtót. Ott állt előttem vizes hajjal a derekára csak egy törölköző volt csavarva a mellkasán pedig száguldoztak le a víz cseppek. Csak bámultam rá, szerintem még a szám is tátva maradt. Nem szoktam mindennap ilyen látvánnyal találkozni.
- Mondani szeretnél valamit, vagy csak bámulsz?- kérdezte vigyorogva.
- Öööö…
- Igen?
- Azt akarom megkérdezni hogy…Molly itt van?
- Molly?- lepődött meg.
- Igen
- Mindjárt megnézem addig, gyere be- állt odább az ajtóból, hogy be tudjak menni. Elindult, az egyik szoba felé, de félúton visszanézett.
- Amúgy csini a pizsid- kacsintott vigyorogva, majd eltűnt. Éreztem hogy az arcom forrósodik, tehát elpirultam és közben a Miki egeres pizsamámra néztem. Csak én lehet annyira mafla hogy így jövök át, pizsibe és kócos hajjal. Sokat nem kellett várnom, mert megjelent egy eléggé álmos Molly egy szál fehérneműben.
- Na mi a szitu, Lisa?
- Hogy mi a szitu? Mond csak mi a francot csinálsz te így, itt?- kérdeztem tőle magyarul. Seb csak furcsán pislogott ránk, mert egy árva szót nem értett a beszélgetésünkből, így inkább tovább állt.
- Na szerinted mit?
- Lefeküdtetek?
- Akkor fehérneműben lennék?
- Nem
- Hát akkor meg….csak huncutkodtunk- vigyorgott mit a tejbe tök.
- Részletekre nem vagyok kíváncsi- mosolyogtam már én is.
- Pedig ha tudnád mekkora van neki- nyalta meg a száját.
- Nem- nem hallottam lálálálálá- fogtam be a fülemet.
- De ezt végig hallgatod- fogta meg a kezemet. Ekkor Tommi is megjelent, de szerencsére felöltözve.
- Ejha mi ez a nagy nevetgélés?- jött oda hozzánk és egy csókot lehelt kedvese szájára.
- Semmi szívem- mosolygott rá bájosan Molly.
- Na akkor egy valamit tisztázzunk, ti most együtt vagytok?- mutattam rájuk
- Hát nagyon úgy tűnik- olyan vágyakozóan nézett Tommi Mollyra mint eddig egyetlen férfi se kedvesére.
- Hát akkor ez esetben gratulálok!
- Köszönjük- mondták egyszerre. Ekkor Seb is megjelent, de már felöltözve.
- Tommi készülni kéne, mert fél óra múlva el kéne indulni- szólt oda barátjának.
- Igazad van- ment vissza abba a szobába ahonnét kijött.
- Molly te így akarsz jönni?- kérdeztem az előttem álló fehérneműben álló barátnőmtől.
- Jaa, nem- röhögte el magát. – Megyek megkeresem a ruháimat- futott vissza a szobába.
- Hát az jó lesz- mondtam utána. Így ketten maradtunk Sebbel. Kicsit kínosan éreztem magamat így pizsamába, ráadásul elég rövid volt, így szabad rálátást engedett a lábaimra. Seb persze végig nézett rajtam elég látványosan. Én persze egy „Mit nézel?” kifejezést küldtem felé. Molly ekkor kifutott, és elvette a kanapéról a pólóját, de még mindig csak fehérneműben volt. Seb pedig láthatóan utána nézett, amit észrevettem.
- Téged nem zavar hogy a barátnőm leheletnyi ruhába futkos előtted?
- Nem- rázta meg a fejét
- Ja tényleg, biztos már megszoktad- fontam keresztbe a karomat.
- Mire célzol?
- Biztos rengeteg nő megfordult már az ágyadban- vetettem oda.
- Ezt gondolod?
- Igen ezt.
- Akkor nem ismersz
- Dehogynem, most is a következő „áldozatodat” lesed
- Ha Mollyra célzol, akkor ki kell hogy ábrándítsalak, ő számomra tiltott gyümölcs, Tommi barátnője.
- Ugyan már, a lányok milliói akármit megadnának hogy ágyba bújhassanak veled!
- Talán te is közéjük tarozol?- jött közelebb hozzám, de nem hátráltam, földbe gyökerezett a lábam. Ott állt előttem kb. 15 cm-re. Csak néztük egymást. Az arcáról kíváncsiságot olvastam le. Érdekelte hogy vajon én is lefeküdnék vele? Már épp nyitottam a számat hogy megmondom neki hogy soha, de épp akkor jöttek ki Tommiék a szobába. Seb ellépett tőlem és a szobába ment.
- Na indulhatunk?- kérdezte vigyorogva Molly
- Csak nem gondolod hogy pizsamába fogok menni?
- Felőlem jöhetsz így is, bár akkor a címlapon végeznéd, mint „ Egy örült csaj pizsamába jelent meg a Paddocba” szalagcímen- vigyorgott Seb, aki már cipőben és kezében a táskájával jelent meg.
- Haha nagyon vicces- néztem rá csúnyán.
- Igen az, már látom a lelki szemeim előtt- vigyorgott tovább.
- Álmodozz csak kicsi német!- majd sarkon fordultam és kicsörtettem az ajtón. Visszamentem a szobámba és 10 perc alatt sikeresen elkészültem.
- Figyi Tommi felajánlotta, hogy menjek velük, gyere te is.
- Az idióta némettel egy kocsiba nem ülök!
- Ne legyél makacs!
- De kiröhögött!
- Szard le!
- Azt teszem!
- Jaa, persze. – Nem volt kedvem egy légtérbe tartózkodni vele, de Molly miatt megtettem. Meg azért egyedül se akartam kimenni a pályára.
- Na potya utasunk is van?- kérdezte beszállva a kocsiba Seb.
- Igen Seb, Lisa is velünk jön, van valami kifogásod ellen?- kérdezte Tommi. Seb csak megfogatta a szemeit én pedig hálásan néztem Tommira aki megvédett Seb piszkálódásától. Az út csöndben telt el. Amikor megérkeztünk, mindenki ment a saját dolgára. Egészen a futamig a büfében ültem, majd 1 órával a kezdés előtt Christian az irodájába hívatott. Út közben elgondolkodtam hogy vajon mit csináltam rosszul. Egy kicsit tartottam Christől. Amikor odaértem az irodája elé bekopogtam, majd beléptem. Chris az asztalánál ült és valamit nagyon jegyzetelt. Amikor végzett felnézett és mosolyogva köszöntött.
- Szerbusz Lisa, ülj csak le- engedelmeskedtem neki, majd leültem az egyik kényelmes székbe.
- Nos gondolom, fogalmad sincs hogy miért hívattalak az irodámba- fonta keresztbe ujjait az asztalon. A válaszom csak egy fej rázás volt. Kezdtem ideges lenni.
- Nos a minap értesültem arról hogy te…
- Nem én voltam!- csúszott ki a számon.
- Micsoda?
- Tuti, hogy nem én voltam, biztos Seb akar bemártani.
- Seb??ő hogy jön ide?- lepődött meg
- Nem mondott semmit rólam Seb?- döbbentem meg.
- Nem!- rázta meg a fejét.
- Akkor biztos én kutyultam össze valamit- kínomban már röhögtem. Na ezt jól megcsináltam!
- Na mind1 nem tudom miről van szó, de én egy teljesen más témáról szeretnék veled beszélni!
- Hallgatom.
- Nos, ma egy érdekes és egyben számomra bizalom gerjesztő információ jutott a fülembe. Az illetőt nem nevezem nevén aki nekem ezt elmondta. Ugyan is megtudtam hogy te egy, hogy szó szerint idézzem „kiváló rendezvényszervező vagy”. – a kifejezés hallatán nem kicsit lepődtem meg. – Az a bizonyos illető eléggé meggyőzően beszélt. Nem tudom hogy tudod-e, de Seb sajtósa Britta várandós.
- Tényleg?- lepődtem meg már sokadjára.
- Igen és előbb utóbb már nem tud dolgozni, így kell valaki aki helyettesítheti, addig ameddig vissza nem tér közénk. Meggyőztek arról, hogy te erre a feladatra nagyszerű lennél.
- Micsoda???Én????- szalad feljebb néhány oktávot a hangom.
- Igen, de mivel még nem ismerlek és nem tudom hogy mire lennél képes, egyenlőre még nem kapnád meg, hiszen más is lenne Britta helyére. Te ígéretes vagy erre a posztra. Szóval figyelni foglak és ha meggyőztél akkor tiéd Britta állása. – a végre az állam leesett. Legelőször ilyen munkára jelentkeztem, de akkor arra nem vettek fel. És most Chris azt mondja és felajánlja hogy ha jó munkát végzek enyém az állás? Ilyen a mesébe nincs!
- Oh Christian nem is tudom, hogy mit mondhatnék…
- Bizonyítsd be hogy való vagy erre a posztra- mosolygott rám.
- Ígérem nem okozok csalódást!- mosolyogtam vissza, majd elköszöntem és elhagytam az irodát. Kint a folyosón megálltam és egy pillanatra előre ugrottam az időbe. Láttam magamat a kis Red Bullos ingembe és szoknyámba, a kezemben néhány pappírral, telefonnal boldogan sétálni a paddockban. Fontos akartam lenni és legfőképp azt akartam hogy vegyenek komolyan, mert egy paddock cicát nem vesznek komolyan. Azok csak arra valók, szó szerint jól megb*sszák őket. Én pedig nem ilyen vagyok, nem akarom hogy engem is ilyennek ítéljenek meg az emberek. És most kinyílt egy kiskapu,hogy fontos legyek, és teszek is érte, esküszöm. Amikor befejeztem az előrehaladt gondolatmenetemet, Seb boxa felé vettem az irányt ahol már Molly fent ült a pulton. Felültem mellé és ameddig nem kezdődött a futam addig elmeséltem neki hogy mi történt velem.
- Nem mondod komolyan??- lepődött meg.
- De de, szóval most kaptam egy lehetőséget, és ezt nem puskázhatom el!
- Hát Lisa én nagyon drukkolok neked, hogy te kapd meg az állást!- kacsintott rám, drága barátnőm, majd megölet. Ahogy elindultak a felvezető körre, pillanatok alatt az egész boxutca megtelt emberekkel, akik futott vissza a saját boxukba. Amikor megérkezett az utolsó emberke, a tv képernyő elé álltak és izgulva figyelni kezdték a hamarosan kezdődő versenyt. A világbajnok remekül eljött, mögéje Heidfeld zárkózott fel a hatodik helyről indulva, Hamilton harmadikként vette az első kanyart. Az első kerékcserénél a Renault gyorsan visszaesett, kialakult a Vettel, Hamilton, Button-sorrend. A német biztosan állt az élen, amikor 26 körrel a vége előtt, alig túl a féltávon a csapat közölte vele, nem használhatja tovább a KERS-et, amit szombati pole pozíciójához és a futamra is nélkülözhetetlennek tartott. Ennek ellenére Seb nem lassult, sőt, még jobban otthagyta Hamiltont. Úgy tűnt, Hamilton jó helyzetben van, mert kemény gumival állt két kerékcsere után, de hamar kiderült, az sem bír sokkal többet a lágynál, így a stratégiai előny elszállt. Az angol autója le is lassult a hajrára, Button kerékcserénél került eléje, Alonso pedig feljött a sarkába. A spanyol viszont hibázott, nekikoccant a McLaren jobb hátuljának, összetörte saját bal első szárnyát, és visszaesett a szárnycsere miatt. Hamiltont megelőzte Heidfeld, Webber elől kicsúszott az angol a kopott kemény gumi miatt, le is cseréltette, de lemaradt. Sebnek az élen semmi gondja nem akadt, simán nyerte meg a Maláj nagydíjat. Második helyen Button követte, Heidfeld kitartott a harmadik helyen a támadó Webber előtt. Massa és Alonso az 5-6. helyen, Hamilton a 7.-en végzett. Molly lerángatott a pultról és kifelé kezdett el rángatni, csakhogy én megtorpantam.
- Gyere már, lemaradunk az ünneplésről!!
- Én nem akarok menni!- jelentettem ki határozottan.
- Csajok gyertek már- kiabált oda nekünk Tommi.
- Én le nem maradok a díjátadóról!- rázta a fejét, majd Tommi után rohant, engem otthagyva a boxba. Mindenki a pódiumnál volt, csak én nem…egyedül maradtam. Valahogy nem volt kedvem ott lenni a tömegbe és azok gyűrűjébe állni akik Seb nevét skandálják. Összeszedtem a cuccaimat és visszamentem a hotelbe. Ledobtam a cuccomat és kiterültem a franciaágyra. Már egy ideje a plafont bámultam, amikor hangos ricsajra lettem figyelmes. Pontosan Molly röhögésére.
- Háháhá..oh ..szia Lisa, hát te? – rontott be az ajtón tetőtől talpig pezsgősen.
- Visszajöttem
- Azt látom- vigyorgott tovább.
- Mi van ennyire jó volt a díjátadó?
- Húú tök jó volt, bár azt leszámítva hogy fiúk engem támadtak meg először a pezsgősüvegjeikkel. – emlékezett vissza mosolyogva. – Na de készüljünk az esti bulira! –csapta össze tenyerét ujjongva.
- Én…
- Nem fogadok el nemleges választ!!- parancsolt rám –Kötelező eljönnöd velem!
- Jójó…rendben- adtam be a derekamat.
- Na azért!- kacsintott rám. – Vigyázz éjszaka mert jövünk!!!!!- futott ki a szobából visítva. Mint egy 15 éves! Felröhögtem, majd mosolyogva utána mentem.

3 megjegyzés:

  1. Ejj megint ez a szócsata..kíváncsi vagyok mi lesz..
    És végre Tommiék együtt.^^
    Molly pedig egy eszméletlen jó fej csajszinak tűnik..aki felnőtt mégis gyerekes..^^
    Cris ajánlása pedig nagy lehetőség lehet..élni fog vele vagy sem..?Eszméletlen rész lett megint..várom ám mit hoz a buli és mit nem..:D

    Remélem nem kínzol minket sokáig és kapjuk az új részt..^^

    Puszíí:$ebitaa

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszik az egész oldal, és a történet is..:D
    Nagyon megköszönném hogy ha elolvasnád az én oldalamat.. Kiraktam rá a tiédet is ha nem gond!
    Előre is köszönöm!
    És siess a folytatással mert nagyon várom >.< :D

    VálaszTörlés