2011. október 17., hétfő

26. rész

Hali emberek! Meghoztam az új részt! :D Remélem elnyeri a tetszéseteket. :D És kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy mit gondoltok erről a részről :D Remélem mindenkit megleptem ;D Valószínű hétvége felé hozok új részt, addig is kitartást és sok sikert erre a hétre ;D Puszii :* ♥

A készülődés elég sokáig tartott, legalább is Molly számára. Míg én 1 óra alatt végeztem , neki 2 órát vett igénybe a készülődés. Egy egyszerű felsőbe és egy rövid naciba akartam menni, de a barátnőm szerint ez nem méltó egy ilyen nagyszerű győzelmet megünnepelni, így beadtam a derekamat és egy Molly egyik ruháját vettem fel, mert én nem hoztam magammal partyra való ruhát. Egy combközépig érő fekete flitteres-csipke egybe részes ruhát és hozzá illő cipőt húztam fel. Ő is hasonló ruhát választott, csak annyi különbséggel, hogy a ruhája alja fodros volt. Már fél 11-et mutatott az óra, így jónak láttunk végre elindulni. Nem kellett messze mennünk, mert pont a hotellel volt szembe a szórakozóhely ahol a bulit tartották. Bent villogó fények, hangos zene és tömeg fogadott. Szerencsére sok ismerős arccal találkoztam mire odaértünk a pulthoz. Épp italt akartunk kérni amikor Tommi megjelent mellettünk.
- Áh na végre azt hittem el sem jöttök!- köszöntött engem két puszival, míg Mollyt egy forró csókkal.
- Én is azt hittem- néztem Molllyra ezzel azt jelezvén hogy miatta nem jöttünk időbe.
- Jól van naaaa! – nyújtotta el mondatát és közben magán röhögött.
- Gyertek velem!- fogta meg barátnője kezét, míg én Mollyt követtem. Egy nagy asztalhoz vezetett ahol szerelők ültek és közöttük ült a „kedvencem”. Amíg a szerelőket puszival köszöntöttem, neki csak egy Hello-val köszöntem. Leültem Kevin és Joe közé, akik már most 11 kor volt bennük pia. Jaj mi lesz itt! A fiuk persze egyfolytában ajánlgattak nekem erősebbnél erősebb italokat, de egyiket se fogadtam el. Molly viszont rávett hogy egy finom koktélt igyak. Rábíztam magamat, jó az ízlése, biztos finom koktélt fog hozatni. Belekortyoltam és tényleg nagyon finom volt. Olyannyira volt finom, hogy már a másodikat ittam. Amikor megittam a pohár tartalmát,éreztem hogy kicsit fejbevágott. Körülöttem lévő emberek megfogyatkoztak, már csak negyed annyian ültünk az asztalnál. Pontosabban Kevin, Philiph, Miranda,(munkatársam) és Seb. Kevin a poharában lévő itallal volt elfoglalva, míg Miranda csábos pillantásokat küldött Seb felé. Már-már közönséges volt, mert egyfolytában a száját nyalogatta. Seb persze ezen állandóan elmosolyodott. Néhány pillanat múlva már egymás mellett ültek és egymás fülébe sugdolóztak. Úgy éreztem ha még itt kell ezeket néznem felfordul a gyomrom. Felálltam az asztaltól, és mielőtt távoztam volna egy lenéző pillantást vetettem rájuk. Belevetettem magam a tömegbe és táncolni kezdtem. Egyre jobb és jobb számokat játszottak és én egyre jobban kezdtem elengedni magam. Abban a fél órában 3 táncpartnerre akadtam, de egyik se volt megfelelő, mert egyből rátapadtak a fenekemre. Gyorsan lekoptattam őket és odébbálltam. Épp Inna- Deja vu száma ment amikor egy újabb táncpartnerem akadt. Egyáltalán nem volt kedvem vele táncolni, elakartam menni onnan, de megfogta a kezemet és szorosan magához húzott. Szinte már fulladás-szorosan összesimultunk, így esélyem se volt szabadulnom, vagy…talán nem is akartam. Valami furcsa tűz égett a szemeiben, ami teljesen megbabonázott. Éreztem, ahogy egyre jobban közelít hozzám, éreztem forró leheletét az ajkaimon és már csak egy pár centi hiányzott. Lehunytam a szememet és megéreztem a puha ajkait az enyémen. Amikor megérintette az ajkamat, olyan volt, mintha egyszerre fáznék és meleg is lenne, és egy teljesen új, mégis ismert érzés kerített hatalmába. A csókja egyszerre volt gyengéd, forró és édes. Amikor elváltak ajkaink bódultan néztünk egymásra. Ezt rálehetne fogni az elfogyasztott alkohol mennyiségre, de éreztem hogy ez nem az alkoholtól van. Amikor minden kitisztult, csak akkor fogtam fel, hogy mit műveltünk. Csak meglepetten pislogtunk egymásra. Nem tudtok ilyenkor mit is kéne tennünk. Elfutni? Bocsánatot kérni? vagy folytatni? Ezt a pillanatot a drága barátnőm zavarta meg. Na ilyenkor adok hálát Istennek.
- Hééééj ti mii jóóót csináltok????- kérdezte röhögve. látszott rajta hogy nagyon be van csiccsentve.
- Semmit- vágták rá egyszerre. Ez túl feltűnő volt, mert egymásra néztünk.
- Hááát akóó jóóó- röhögött tovább, majd tovább állt. Seb utána nézett, én pedig ezt a pillanatot kihasználva eltűntem. Visszamentem a hotelbe, pontosabban a hotel bárjába mentem. Elakartam tüntetni ezt a érzést ami itt belül van. Nem tetszett ez nekem. Legalább is az agyam erősen tiltakozott ez ellen, a szívem viszont akarta.
- Hello! Egy vodkanarancsot kérek, lehetőleg minél erősebbet! – támasztottam meg a homlokom a fekete márványra könyökölve, és mikor megkaptam, kortyonként ittam meg, aztán lehunyt szemmel vártam a hatást.
- Jól vagy? – kúszott a fülembe az ismerős hang.
- Persze – nyitottam ki a szemeim, és néztem a ködös kék szemekbe. Tényleg jól voltam, azt leszámítva, hogy legszívesebben azonnal lesmároltam volna. Úr isten ne mááár!
- Mennyit ittál? – nézett az előttem álló pohárra.
- Még nem eleget. – állapítottam meg, mikor a tekintetem az ajkaira kúszott.. – Még valami tömény, és remekül leszek. – villantottam egy mosolyt.
- Két gin tonicot! – mutatta a számot, bár nem volt túl nagy hangzavar, hogy félreértse a pincér. A világ egy kicsit forogni kezdett, de ügyet sem vetettem rá. Egyből lehúztam ahogy odatette elém az italt. Kiakartam űzni belőlem ezt a fura érzést, bár tudom hogy alkohollal nem tudom megoldani. Ráadásul úgy nehéz lesz hogy itt ül mellettem. Ő is lehúzta, majd csönd állt be köztünk.
- Nézd…az a csók…- kezdett bele, de én bele vágtam.
- Áhh hagyjuk…- legyintettem, majd röhögni kezdtem. Éreztem, hogy rendesen dolgozik bennem az alkohol.
- Játszunk kérdezz-feleleket!- jelentette ki nem épp határozottan, mert egyszer beletört a nyelve. Hm ez némi reményt ad arra hogy nem csak én vagyok ilyen állapotba.
- Őő ..jóóó..
- Kit tartasz jó pasinak a pilóták közül?
- Ez most beugratós kérdés?
- Neem
- Őőő..akkor háát talán Jaime,Janson…éés te!- Most ezt tényleg kimondtam??
- Le is feküdnél velük?
- Valamelyikkel igen, de valamelyikkel nem…
- És kivel igen?
- Az titok…- mosolyogtam rá bárgyún.
- Hát akkor kérünk még két whisky colát!
Kiesett, hogy mikor húztam le a wisky colát, csak arra eszméltem, hogy csókolom. A két erős kar bilincsként ölelte körbe a derekam, ahogy hozzá simultam, éreztem éledező vágyát, amitől én is egyre jobban beindultam. A következményektől és érzelmektől nem félve hagytam magam sodorni az árral és vággyal. Majd’ megőrültem a tudattól, hogy még mennyi ruha áll közénk, de belementem a játékba. Lassan, elnyújtva csókoltam, miközben aprót löktem rajta, hogy meginduljon kifelé a teremből, a lift irányába. A felvonóba lépve a hideg fémhez préselt, ami csak még jobban feltüzelt. Vadul faltuk egymás ajkait. Seb egyik keze a ruhán keresztül a mellem masszírozta, a másik pedig a combomon siklott fel a szoknya alá. Felnyögtem, mikor a bugyimat félretolva kezdett simogatni, és kicsit jobban szétnyitottam a lábaim, hogy beljebb férkőzhessen. A kezem besiklott a nadrágjába, és végigsimítottam keményedő férfiasságán.
A valóság széthullott. Érintések, csókok maradtak meg, lassú és kapkodó mozdulatok, ahogy mindketten csak egyre vágytunk, a másikra, úgy, ahogy talán még sohasem. Szenvedélyesen szerettük egymást, a szikrák megfékezhetetlen tűzzé hatalmasodtak, mely elől nem volt menekvés, mindkettőnket elemésztett.
Fájt a fejem. Nyűgösen nyitottam ki a szemem, és az első dolog, amit az ablakon beszűrődő fényen kívül megállapítottam, az az volt, hogy egy mellkason fekszem. Szörnyű gyanú rémlett fel bennem. Óvatosan emeltem fel a fejem, hogy felnézhessek arra a személyre akin fekszek. Visszatartottam egy rémült nyögést, nehogy felébresszem Sebet. Nagyon lassan és körültekintően bújtam ki az engem ölelő karjából, miközben rosszabbnál rosszabb gondolatok cikáztak a fejemben. Emlékeztem, hogy sokat ittam, ahogy arra is, hogy a pultnál találkoztunk. A többi csak homályos folt volt, főleg az intenzív érzések maradtak meg, de azok is elegek voltak, hogy össze tudjam rakni az éjszaka kiesett részét. A pánikot elfojtva csusszantam ki az ágyból, és szedtem össze a szétdobált ruháimat, hogy magamra kapkodva őket, egy szó, vagy más nélkül kiosonjak a szobából. Visszamentem a szobámba, ledobva a cuccaimat a földre, az ajtónak támaszkodva csúsztam le egészen a földig. Nem hittem el, hogy ilyet csináltam. Mi történt velem? Miért tettem meg? Ezekhez hasonló kérdések cikáztak a fejembe. Összerezzentem, amikor kopogtattak. Feltápászkodtam, majd gyorsan beszaladtam a fürdőbe a köntösömért, mert csak fehérnemű volt rajtam. Kinyitottam, de azzal a lendülettel vissza is csaptam az ajtót és kulcsra zártam. Ő állt ott, ő volt az. Nem értem mit akar még tőlem?! Mindenemet odaadtam neki, én bolond! Hirtelen ötlettől vezérelve, bementem a hálóba és pakolni kezdtem a bőröndömbe. Csak beleszórtam a ruháimat, cipőimet. Lezuhanyoztam, majd írtam egy levelet Mollynak, hogy haza mentem. Egy percig se akartam itt maradni! A kulcsot leadtam a portán, hívtam egy taxit és a reptérre vitettem magamat. Felszálltam a legközelebb Magyarországra induló gépre. Csak egy dologra volt most leginkább szükségem…nyugalomra!

4 megjegyzés:

  1. Na azt hiszem végig ezt vártuk valahol, hogy ezek egyszer valahol-valamiért összegabalyodnak :D
    Reméljük jó vége lesz :)

    Szuper volt, várom a folytit.

    Puszi: Timcsy :)

    VálaszTörlés
  2. Na ezt már szeretem!! :DDDD Egyébként engem sikerült meglepned - bár szerintem mindenkit. ;D Már ideje volt, hogy legyen valami közöttük, azért én is remélem, hogy jó vége lesz. Egyértelmű, hogy szeretik egymást. :D

    Várom a következő részt! :D
    Puszi♥

    VálaszTörlés
  3. Na jó most tényleg megleptél nem kicsit....:|
    De mi az hogy lelépett na ne már..ezt szerintem ő sem gondolta teljesen komolyan..:/
    Folytatást MOST..nem tudok tovább várni, imádok ezeket..*-*
    De..és mi van Sebivel..hmm..??
    Komolyan gondolta vagy sem..
    ne kíínozz márrrr léciii..*-*

    Folytatást most..:D

    Puszíí:$ebitaa

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Végre:) Történt vmi közöttük. Hát igen az alkohol mire nem képes. Seb sztem többet érez iránta, és valószinű ő is igy van ezzel. Butaság volt elfutni ahelyett,h megbeszélték volna. Bár jó lenne,ha Seb utána menne:)
    Folytatást!

    VálaszTörlés