1.rész

2011.Február 16.
Egy hideg téli nap volt. Hajnali 5 óra. Mollyval épp a metrón ülünk útban a célunk felé,ami nem más mint a Népliget. Hogy miért megyünk a Népligetbe hajnalok hajnalán? Elárulom. Az utolsó közös osztálykirándulásunkra sietünk. Az osztályfőnökünket meggyőztük hogy most utoljára menjünk Ausztriába síelni az érettségi előtt néhány hónappal. Tudta hogy ez nem lesz egy olcsó mulatság, de belement. Busszal indulunk fél 6kor a Népligetből. Mollynál aludtam hogy együtt induljunk el, bár abból az alvásból nem lett semmi, mert szinte egész éjjel pakoltunk, meg beszélgettünk, de én egy csöppet se vagyok álmos, míg Molly mindjárt elalszik itt mellettem. Hát igen Molly képes és végig alussza az egész napot, míg nekem elég 6 óra. Sajnos vagy nem sajnos, de azt apámtól örököltem. Apropó ha már a szülőkről van szó, anyám egy brazil szépség, míg apám félig magyar félig angol milliomos. 2 éves voltam (most 18 vagyok) amikor a szüleim elválltak. Anyám nem bírt sokáig apám mellett maradni, így elválltak és újra hozzá ment egy angol milliomoshoz. Azóta nem tudok,de igazán nem is akarok semmit se tudni róluk. Neki csak a pénz és a hírnév volt a fontos. Egy önimádó beképzelt, rosszindulatú némber volt. Sosem szerettem. Apám pedig egy rendes ember volt. Ő sokkal többet törődött velem mint anya. Kiskoromban elég sokat utaztam anya és apa miatt. 2 évet Brazíliában, 8 évet Angliában, és most 8 éve költöztünk Magyarországra. Rossz volt mindig új közösségbe kerülni, így 3x is én voltam mindig az „új lány”, de sosem hagytam el magamat, talpraesett voltam és magabiztos. Ennek az ide-oda futkosásnak származott némi előnye is, minthogy folyékonyan beszélek, angolul, és magyarul és németül. Portugálul csak középfokon tudok beszélni. Szóval, most anya nélkül élem az életemet. Bár apát is már régen láttam mert állandóan üzleti körútra utazik. Amikor Magyarországra jöttünk akkor ismertem meg Mollyt. Ő volt az egyetlen aki barátkozott velem, de nem bánom mert legalább van egy olyan embert akiben teljesen megbízhatok. Inkább legyen 1 igaz barátom minthogy 100 felszínes barátság. Magas, vékony, igazi modell alkat. Még 8.-ba mondtam neki hogy menjen el egy modell versenyre, de nem akart, így szinte rángatnom kellett, hogy menjen el már, mert tuti megnyeri. És igazam is lett, na onnantól indult be a karrierje. Nem rég pedig felkereste egy nagy divatcég, hogy legyen a modelljük, amit persze elfogadott. Így ha leérettségizik, akkor kimegy külföldre. Persze nagyon örültem neki hogy végre sínen van a karrierje, csak így ritkábban fogok vele találkozni. Na de nem sajnálkozok, inkább bemutatkozok. Szepessy Elisabeth vagyok 18 éves 170 cm és 58 kiló . Anyámtól örököltem a barna (már majdnem fekete) hajamat a barna szememet és persze a tökéletes alakomat. Abba "fajtába" tartoztam, hogy akármennyit ettem nem igazán híztam meg, szóval ebben szerencsés voltam. A tervem az ha leérettségizek szeretnék kint külföldön dolgozni. Hogy pontosan hol? Hát a Formula 1-ben!! Mindig is imádtam a benzingőz illatát, a motorok hangját, a fékek csikorgó hangját, és nem utolsó sorban magát a technikát. 14 éves koromban kezdődött ez a „szerelem”. Apám elvitt még anno a Hungaroringre. Na ott szerettem bele. Már vagy 4 éve mindig megnézem, eddig soha nem hagytam ki egy futamot vagy időmérőt se. Na de félreértés ne essék én nem a „helyes” pilóták miatt nézem. Nincs kedvenc pilótám, én mindegyiket nagyra tartom. Szóval nincs olyan hogy ezt szeretem a másikat meg ki nem állhatom. Arról nem is beszélve hogy imádok utazgatni. Szóval a F1 az pont nekem való. És most lehetőségem van rá, mert két munka is van. Mindkettő a Red Bull-nál lenne. Az első egy sajtó munka, a második egy hostess munka lenne. Én mindkettőt szívesen el vállalnám de azért egy sajtó munkának jobban örülnék. Ha a hostess munkát kapnám meg akkor a Red Bull által szervezett rendezvényeken kell megjelennem és a többi dolog amit egy hostessnek kell megcsinálnia.De nincs nagy jelentősége egy hostessnek. Ha a sajtó munkát kapnám, az maga lenne a mennyország. Mindig is imádtam szervezni dolgokat, emlékszem tavaly én szerveztem meg az egyik ismerősöm esküvőjét. Kemény egy munka volt az biztos, de megérte, mert a végeredmény csodálatos lett. Közös hobbink Mollyval a fotózás. Mindketten imádunk fényképezni. Sőt már két éve mi vagyunk a suli fotósai. Így elég sok rendezvényen vettünk már részt. A másik szenvedélyünk a vásárlás. Na de hát lányok vagyunk vagy mi?! Jaj mielőtt még el nem felejtem van egy édes szeretni való kisegerem Cimbi. Még tavaly karácsonyra kaptam Mollytól. Bár ő nagyon nem szerei a rágcsáló féléket, de tudta hogy minden vágyam egy kisegér, és megvette nekem karácsonyra. Hát nem kis meglepést okozott amikor a kis dobozka elkezdett mozogni a fa alatt. Még mindig tisztán emlékszek, hogy amikor kibontom a dobozkát, nagy szemekkel bámul rám a kisegér. Molly persze ezt tisztes távolságból nézte végig, mert félt hogy kiugrik és megharapja, pedig mondtam neki hogy nincs mitől félnie mert a kisegér jobban fél ő tőle. Szóval egyenlőre rólunk ennyit, most térjünk vissza a valóságba. Miután leszálltunk a metróról magunk után húzva a hatalmas bőröndünket, felhúztuk magunk után a mozgólépcsőre, de egész végig tartani kellett mert különben lebukfencezett volna. Ahogy kiértünk a metró alagútból elkezdett havazni. Ráadásul még sötét is volt és egy lélek nem járkált az utcán. Már a túl oldalról lehetett látni a buszt, néhány embert körülötte. Ahogy zöldre váltott a lámpa elindultunk magunk után húzva a bőröndünket, ami nem kis zajt keltett. Megérkezve, köszöntöttük drága osztályfőnökünket, bepakoltuk a csomagokat a busza, majd felszálltunk. A válltáskámba szinte minden fontos cuccot belepréseltem, ami az út folyamán szükségem lehet. Szendvicsek, víz, fülhallgató, telefon, smink cuccok. Fent már elég sokan voltak, már csak pár ember hiányzott. A busz bal oldalán a fiuk telepedtek le, a jobb oldalán azok a lányok akikkel még köszön viszonyban se vagyok, mert úgy fent hordják az orrukat mintha valami előkelőségek lennének. Szerencsére nem foglalták el az utolsó üléseket így gyorsan bevágódtunk. A busz már előre be volt fűtve így levettük a kabátunkat, különben megsültünk volna. Ahogy felszállt az utolsó ember is, a buszsofőr elindította a járműt.
- Na gyerekek elérkeztünk az utolsó osztálykirándulásunkhoz, gyönyörű 4 évet töltöttünk együtt, jó éréssel tölt el vissza emlékezni azok a pillanatokra. Amikor Balázs és Bence úgy akarták megúszni a matek dolgozatot hogy elbújtak a szerkénybe, csak hogy nem jött össze nekik, mert azt a szekrényt nem két emberre tervezték- kuncogott fel- vagy a lányok tánc szereplésére, amikor nagy fölénnyel megnyertük a gólyaavatót, azokra a kirándulásokra, amikor szalonnát sütöttünk a tó parton és Dávid megpróbált kifogni egy pontyot és bele esett a vízbe, persze a fele osztály utána ugrott, mert nem tudott úszni. Szóval mindig jó érzéssel fog vissza emlékezni ezekre a csodálatos jó pillanatokra. Sok sikert kívánok mindannyitoknak az életbe- leült, majd elindultunk.