5. rész

Reggel arra ébredtem hogy rohadtul fáj a lábam. Nagyon kellemetlen volt, még szerencse hogy Molly egy plusz fájdalom csillapítót rakott oda a kisasztalra. A tegnapi maradék vízzel gyorsan bevettem. Felültem és úgy vártam a gyógyszer hatását. Molly még mindig aludt mellettem, pedig már 9 óra is elmúlott. Végül szép lassan kezdett enyhülni a bokámban lévő fájdalom. Megpróbálkoztam ráállni ami részben sikerült, de részben nem, mert szó szerint hasra estem. Elég nagyot nyekkentem, mer Molly felriad.
- Mi..mi volt ez? Lisa?...Lisa hát te mit keresel a földön? Jól vagy?- ugrott le mellém.
- Csak megpróbáltam ráállni, de még fáj- válaszoltam, közben pedig felsegített a földről.
- Jajj te csaj mit vártál hogy pik pakk elmúlik?!- csóválta meg a fejét.
- Hát reméltem- néztem rá. Újra csak egy fejcsóválással választolt. Majd bevonult a fürdőbe én pedig bekapcsoltam tv-t. Próbáltam keresni valami filmet, de délelőtt nem adtak semmi jót, így kikapcsoltam. Végig néztem ahogy Molly elkészül, esküszöm olyan mint egy lassított felvétel! Amikor elkészült az orromra kötötte, hogy fel ne merjek kelni, mert ha megtudja hogy felkeltem kiveri a balhét. Az pedig nagyon nem jó! Ahogy kiment az ajtón én egyből felálltam, bár inkább nem helyeztem rá a súlyt a bal lábamra, mert ugyan is ezt a lábamat húztam meg, így kénytelen voltam egy lábon elugrálni a bőröndig. Kikaptam egy hosszú gatyát, és egy vastag kapucnis pulcsit. Húztam a lábamra egy vastag zokni is, és beleakartam lépni a csizmámba, csakhogy a bal lábamra nem igazán ment fel.
- A fenébe!!- így most itt állok az ajtó előtt, zokniba és azon gondolkodok mibe mehetnék le. Azét zokniba még se mehetek le egy étterembe. Páros lábbal hajítanának ki onnan. Így tovább gondolkodtam, de semmi nem jutott eszembe. Megfordult a fejembe hogy akár fel is hozathatom a kaját, de én mindenképp ki akarok mozdulni, mert utálok egyedül lenni ekkora szobában. Végül eszembe jutott, hogy eltettem egy félcipőt amibe csak belekell lépni és egy kicsi csinos masni is van az elején, bár elég hülyén áll ezzel a vastag fekete zoknival, de mind1 más nincs. Magamhoz vettem a telefonomat és kártyát, majd a zsebembe süllyesztettem és lassan, de biztosan elbicegtem a liftig. Úgy éreztem egy örökké valóság mire odaérek. Próbáltam csak épphogy csak ránehezedni a bal lábamra, de még is kellemetlen volt. Már majdnem odaértem a lifthez, amikor hírtelen megbotlottam a felgyűrt szőnyegben és már vártam hogy mikor esek hasra, de csak nem estem el, mert valaki megfogott. Felnéztem és ugyan azokkal a gyöngyű kék szemekkel találtam magam szembe. Néhány másodpercig csak néztük egymást, teljesen elmerültem a szemiben. Még soha nem láttam ennyire kék szemet.
- Óhh hát újra összefutunk –szólalt meg először ő. A hangja nyugodtságot és melegséget sugallt. Ekkor beugrott ő volt az!
- Te voltál az akinek neki mentem?!- kérdeztem döbbenten.
- Igen én –mosolygott egy aprót.
- Jaj nagyon sajnálom én nem akartam...én…csak..
- Semmi baj, ez egy szerencsétlen baleset volt, amibe te sérültél meg- nézett a bokámra. Közben pedig már a lift is megérkezett, így beszálltunk, majd megnyomta a gombot és az ajtó becsukódott én pedig rákönyököltem a korlátra, hogy így is kisebb súlyt helyezzek a lábamra.
Csak most tűnt fel hogy kivel vagyok egy liftben. Nem akartam hinni a szememnek! Maga Sebastian Vettel! A 2010-es Formula 1-es világbajnok! Na ő az akit nagyra becsülök, mert ő még akkor is küzdött amikor már minimális esélyei voltak a vb cím megszerzésében. És hitt benne és elérte az álmait. Nem kell más hozza csak hit és erő. Ebben a kettőben rejlik a győzelem kulcsa. Annyira elmélyedtem a gondolataimban hogy észre se vettem hogy megállt a lift.
- A barátnőd nem fog megszidni ezért hogy fájós lábbal mászkálsz?- kérdezte a liftből kijövet.
- Dehogynem, de neki nem kell ezt megtudnia- húztam egy képzeletbeli cipzárt a szám elé.
- Ja értem – vigyorodott el. –És hova készülsz?
- Kajálni valamit mert kilyukad a gyomrom, tegnap reggel óta nem ettem semmit- fogtam meg a korgó hasamat.
- Na akkor menjünk együnk!!- mondta mosolyogva. Esküszöm amióta találkoztunk egyfolytában mosolyog. Csoda hogy nem fájdultak el az arcizmai. Amikor beléptünk a tálcához bicegtem és a kezembe vettem egyet, csak hogy is kissé megingtam, de szerencsére nem estem el, mert az ciki is lett volna ennyi ember előtt.
- Várj segítek- jött oda egyből Sebastian.
- Nem kell, megy egyedül is. –majd odébb bicegtem és a tányéromra raktam egy bundás kenyeret, ami elszúzott a tálcán és majdnem beleejtettem a nagy tál teába ami az asztalon volt.
- Had segítsek, rossz nézni…legalább csak karolj belém- nyújtotta a karját, amit elfogadtam. Furcsa egy szituáció volt ez az egész, mert összekarolva szedtük a kaját a tányérunkra. Végül amikor már szinte mindenből szedtem, megindultunk egy kis asztal felé. Leültünk és neki kezdtünk a reggelinek, ami 2 bundás kenyérből állt, míg Sebastiané salátából.
- Mindig ezt a nyúl kaját eszed?- kérdeztem két falat között.
- Tessék?
- Salátát. Mindig salátát eszel?
- Ja, nem mindig, de legtöbbször igen.
- Hát nem lehet könnyű egy Formula 1-es pilótának- állapítottam meg.
- Ezek szerint tudod hogy ki vagyok. – tette le a villáját.
- Igen tudom, és ne izgulj nem fogok a nyakadba ugrani és sikoltozni vagy autógrammot kérni, én nem az a fajta lány vagyok.
- Ennek örülök- eresztett meg egy mosolyt. – Viszont a te nevedet nem tudom.
- Elisabeth Szepessy - nyújtottam át a kezemet a tányérom felett.
- Sebastian Vettel, örülök hogy megismerhetlek- mosolygott tovább.
- Jaj mielőtt elfelejteném, köszönök mindent. – néztem rá hálásan.
- Ugyan nincs mit- legyintett. – Csak tettem amit tennem kellett. – a reggeli része viszonylag csendben telt. Amikor mindketten befejeztük, a pincérek odajöttek és elvitték a tálcánkat.
- Mellesleg gratulálok a vb címedhez- mondtam már a lifthez sétálva.
- Köszönöm- mosolygott mint mindig. – És mit csinálsz ma?
- Hát valószínű a szobámban fogok ücsörögni és a falat fogom nézni egész nap. –mondtam már a liftben
- Hmm. Valószínű én is ezt fogom csinálni, mert a doki azt mondta ma még pihenjek, és csak holnap síelhetek csak.
- Ajj olyan rossz érzés hogy miattam nem tudsz síelni- mondtam letörten.
- Dehogyis! Nem miattad, hanem az idióta szerelőm miatt- mosolygott kedvesen. – Mivel ha már mindkettőnket eltiltottak a síeléstől és téged a különböző dogoktól ami a lábadat igény beveszi és mivel mind2-en valószínű unatkozni fogunk ezért csinálhatnánk valamit.
- És mit?
- Hmm mondjuk beszélgethetünk, vagy akár kártyázhatunk is.
- Vagy beszélgetni kártyázás közben.
- Igen a kettő egyszerre- mosolygott.
- Rendben- rábólintottam. Ugyan azon az emelten szálltunk ki és ugyan arra felé mentünk. Egész végig mellettem sétált, amikor megálltam az ajtóm előtt ő is megállt a szembelévő ajtónál. Mindketten meglepődve néztük egymást.
- Nem is tudtam hogy a velem szembe lévő szobában laksz –mondtam
- Hát én se gondoltam hogy az „elkövetőm” néhány méterre van tőlem
- Jajj ne mond ezt!!- szomorodtam el újra.
- Nyugi csak viccelek- vigyorgott mint a vadalma
- Nem vicces!- mondtam dühösen, majd lehúztam a kártyát és bementem. Nem szeretem ha az orrom alá dörgölik a hibáimat! Ledobtam a kártyát az aszaltra és elnyúltam a kanapén. A lábam már kezdett fájni így bevettem egy fájdalomcsillapítót és bekötöttem egy vizes ruhával. Becsuktam a szememet és az előbbi 1 órát idéztem vissza. Furcsa volt vele találkozni, de pontosan így képzeltem el, bár azt hittem magasabb, mert Tv-ben magasabbnak tűni, de élőben, sokkal kisebb. Majdnem akkora mint én, 5 centi híján. Modora viszont nem a legjobb, mert képes mindenből viccet csinálni, egyáltalán nem komoly, de lehet ha jobban megismerem a véleményem is változik. De akkor miért nem jön át? Úgy beszéltük meg! Áhh a franc fog rá várni! Én nem várok senkire se! Leszedtem a vizes ruhát a bokámról, és hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem hogy lemegyek fürdök egy kicsit. Felvettem fürdőruhámat a hajamat összefogtam és egy fürdőlepedőbe csavarva mentem le. Csak pár ember volt a medencékbe, meg a szaunába. Lepakoltam, majd bementem a meleg vizes medencébe. Nagyon jó volt a bokámnak a meleg gyógyvíz. Leültem egy szegélyre és hátrahajtottam a fejemet, majd becsuktam a szememet és relaxáltam. Kb. 1 órát ülhettem a gyógyvízbe, amikor mondták hogy jöjjek ki, mert káros ha már több mint 1órát vagyok bent. Eleget tettem a kérésnek és kijöttem. A bokám egyáltalán nem is fájt, amit egy boldog mosollyal nyugtáztam. Lemostam magamról a gyógyvizet, mert eléggé büdös voltam, majd felfelé vettem az irányt. Amikor kinyitódott a lift ajtó az fiúk álltak előttem.
- Oh na végre hogy megvagy- mondta Mike. Nagyon-nagyon sajnálom, én nem akartam – térdel le elém és mindkét lábamat átkarolta és úgy folytatta a bocsánatkérést, a háttérbe pedig röhögtek a többiek. – Bocsánat, bocsánat, nem akartam.
- Mike!!
- Bocsánat…
- Mike elég volt!- szóltam rá erélyesen. Aki abba hagyta a lábam ölelgetését. –Álljál fel- olyan bűnbánó szemekkel nézett rám mint még senki soha. –Nézd nem tudhattad hogy nem tudok síelni...vagy is de hiszen ott mondtam…
- Tudom és annyira sajnálom, legszívesebben visszaforgatnám az időt.
- Na mind1 felejtsük el és kezdjünk tiszta lappal- ajánlottam fel neki. Mike szeme egyből felcsillant.
- Tényleg?
- Igen.
- Köszönöm- mondta kedvesen. A fiúk a háttérbe még mindig röhögtek.
- Ti meg mit nevettek? –kérdeztem tőlük
- Semmit-semmit- válaszolta Sebastian. Megcsóváltam a fejemet és továbbálltam. Ahogy beléptem az ajtón Molly egyből letámadott. Annyira hogy neki estünk a falnak.
- Úr isten annyira aggódtam! Hol a fenében voltál???
- Csak lementem a fürdőbe- adtam meg neki a kérdésére a választ.
- De mondtam hogy marad itt, meg a doki is mondtam hogy pihentetned kell a bokádat.
- De már teljesen jól vagyok és a bokám is meggyógyult hála a meleg gyógyvíznek –mutattam meg neki a bokámat.
- Biztos nem fáj már?
- Nem, egyáltalán nem.
- Akkor jó.
- Na és mi van Tommival? - ültem le a kanapéra
- Hát alakul a dolog- mondta vigyorogva. – Jó fej, meg áhh látnád milyen Adonisz teste van- áradozott a kedves barátnőm.
- Oké-oké a részletekre nem vagyok kíváncsi.
- Szerintem az uccsó nap meglesz!- dörzsölte össze a tenyerét.
- Jajj Molly olyan gonosz vagy!- dobtam meg az egyik díszpárnával.
- Tudom!!- mondta vigyorogva.